Nagy siker az I. Feeder Duna Kupán
Nagy siker az I. Feeder Duna Kupán
Szeptember 1-jén a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) szervezésében zajlott le az Almásfüzitői Duna szakaszon a megyei feeder bajnokság első fordulója az u.n. I. Feeder Duna Kupa.
A 27 induló 3 szektorban mérte össze a tudását. A versenyzők többsége előszeretettel űzi ezt a módszert a hétköznapokon is, ami meg is látszott az eredményekben.
A megyei Duna szakasz bebizonyította, hogy halban igen gazdag, és a faji összetétel is magas.
Az „Öreg Hölgy” bőkezűen megajándékozta a horgászokat szebbnél szebb halakkal. Volt 3 kg-os Márna, 2,5 kg-os Dévér, 2kg-2kg-os Jász és Leánykoncér, és sorban jöttek a gyönyörű Szilvák, Paducok vagy éppen Karikák.
A 27 versenyző összesen 117 kg halat fogott. Bár a versenypályaegyenletesnek tűnt, azért volt némi különbség az egyes szektorok között.
A C szektor bizonyult a legerősebbnek, az itt horgászó 9 ember 66 kg halat fogott. Innen került ki a végző győztes is Aszódi Zsolt személyében, aki nagy csatában verte meg a feederezésben országos szintű versenyzőnek számító ifj. Jerabek Antalt.
Mind a ketten 15 kg felett fogtak, a különbség mindössze 10 dkg volt Aszódi javára.
A B szektor egy kicsit gyengébb eredményeket hozott, itt közel 7 kg-mal nyert Tóth Rudolf.
Az A szektorban Eichardt László egy régi dunai pecás nyert, nagy hajrát bemutatva több mint 11-kg-mal. Övé lett a legnagyobb hal díja is, egy 3 kg feletti Márnával.
Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt ügyvezető elnök köszöntötte a versenyzőket és elmondta, hogy a szövetség célja egy megyei feeder csapat kialakítása. Ennek a folyamatnak volt az első állomása ez a dunai verseny.
A díjak átadásában a szervezőknek segített Beró László Almásfüzitő polgármestere, Tamás-Kovács Beáta képviselőasszony, valamint Nagy Róbert egyesületi elnök.
A díjátadás után, versenyzők, szervezők és szurkolók közösen fogyasztották el a jó ízű babgulyást, és a beszélgetés során annak adtak hangot, hogy szinte már alig várják az októberben Bábolnán megrendezésre kerülő 2. fordulót.
Megyei Feeder Bajnokság
2019.09.01.
„A” Szektor
- Eichardt László 11480 g 1 pont
- Turcsán Gábor 6080 g 2 pont
- Horváth László 3940 g 3 pont
- Ilcsik Róbert 3880 g 4 pont
- Lakatos István 1700 g 5 pont
- Molnár Gergely 1260 g 6 pont
- Szép Zoltán 1020 g 7 pont
- Rorbauer László 0 g 9 pont
- Ribarics László 0 g 9 pont
„B” Szektor
- Tóth Rudolf 6880 g 1 pont
- Varga Attila 6680 g 2 pont
- Nagy Csaba 3135 g 3 pont
- Vogel Márton 2000 g 4 pont
- Csőregi Ferenc 1420 g 5 pont
- Bubernik József 940 g 6 pont
- Orosz Dávid 640 g 7 pont
- Sáska Sándor 380 g 8 pont
- Linn Frigyes 0 g 9 pont
„C” Szektor
- Aszódi Zsolt 15775 g 1 pont
- Jerabek Antal 15600 g 2 pont
- Szűts Tamás 8795 g 3 pont
- Hetzmann Viktor 7105 g 4 pont
- Árvai Ákos 5775 g 5 pont
- Szalai Tamás 5670 g 6 pont
- Kovács Tamás 5490 g 7 pont
- Balog Ádám 1660 g 8 pont
- Kiss Bálint 560 g 9 pont
Összetett:
- Aszódi Zsolt 15775 g 1 pont
- Einchardt László 11480 g 1 pont
- Tóth Rudolf 6880 g 1 pont
- Jerabek Antal 15600 g 2 pont
- Varga Attila 6680 g 2 pont
- Turcsán Gábor 6080 g 2 pont
- Szűts Tamás 8795 g 3 pont
- Horváth László 3940 g 3 pont
- Nagy Csaba 3135 g 3 pont
- Kovács Tamás 7105 g 4 pont
- Ilcsik Róbert 3880 g 4 pont
- Vogel Márton 2000 g 4 pont
- Árvai Ákos 5775 g 5 pont
- Lakatos István 1700 g 5 pont
- Csőregi Ferenc 1420 g 5 pont
- Szalai Tamás 5670 g 6 pont
- Molnár Gergely 1260 g 6 pont
- Bubernik József 940 g 6 pont
- Kovács Tamás 5490 g 7 pont
- Szép Zoltán 1020 g 7 pont
- Orosz Dávid 640 g 7 pont
- Balog Ádám 1660 g 8 pont
- Sáska Sándor 380 g 8 pont
- Kiss Bálint 560 g 9 pont
- Rothbauer László 0 g 9 pont
- Linn Frigyes 0 g 9 pont
- Ribarics László 0 g 9 pont
Összfogás: 117.865 g
Átlag fogás: 4.365 g