Február végén megkezdte dunai haltelepítést a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ). Kedden az esztergomi szénrakodónál, a táti gátnál és a neszmélyi mellékágban összesen 60 mázsa, háromnyaras ponty került a Dunába - mondta el a szövetség elnöke.
Zoltai Dániel tájékoztatása szerint a halcsúszdán a 1,5-4 kilogramm közötti példányok kerültek a folyóba. A horgászszezon beindítása érdekében a KEMEHSZ kivételesen nem rendelt el egy hetes tilalmi időszakot az érintett területeken.
A szövetség tervszerű halgazdálkodást folytat és ennek keretében saját tenyészállományt is nevel, így a jelen helyzet gazdasági nehézségei ellenére nem kell csökkenteni a telepített halak mennyiségét.
A folyóba érkezik még 10 mázsa háromnyaras ponty, így összesen 70 mázsa lesz a telepített mennyiség. A későbbiekben előnevelt csukák, süllők, illetve jelölt kecsegék kerülnek a Dunába.
A kedvező törvényi szabályozás következtében növekszik a horgászat népszerűsége, a MOHOSZ és a kormány közötti megállapodások korábban is nagymértékű haltelepítéseket tettek lehetővé. A KEMHESZ célja, hogy az egyre növekvő létszámú horgásztársadalom számára biztosítsák a fogás élményét, az aktív kikapcsolódás lehetőségét - ismertette Zoltai Dániel.